Tanévzáró - ballagás

Jó nyaralást!

Nem tudom, a Nagyérdemű, mit gondol a dologról,
de nekem már elegem lett az idén a sok jóból.
Egy ideje hagytam volna csudába az egészet,
attól féltem, ez a tanév sohasem ér már véget.

Persze jó volt megtanulni sok érdekes anyagot,
általános művéltségre a tananyag jól hatott.
Elemeztem Arany János verseit és életét,
kirándultam, tapasztaltam: a természet meseszép.

Színeztem és gombot varrtam, futottam, akár a nyúl,
fogalmaztam, mesét írtam magyarul, sőt, angolul.
Összeadtam sok-sok számot, szoroztam is szaporán,
megfigyeltem, mit énekel a mezzo, alt, s a szoprán.

Jó volt, szép volt, okosodtam, de mára elfáradtam,
május óta alig látok, kóválygok csak sápadtan.
Oly nehéz a padban ülni, figyelni képtelenség,
csak vízparton érvényesül akármilyen tehetség.

A türelmem eddig tartott, mától másra figyelek,
nyáron végre csak nyaralok, heverészek, pihenek.
Hűs árnyékban olvashatok, vagy csak rajzolgathatok,
s akkor játszom a gépemen, amikor csak akarok.

Az iskola biztos megvár, nélkülem tán kibírja,
ha hiányzom, nyári szellő a fájdalmát csitítja,
s no, nem bánom, szeptemberben talán újra itt leszek,
de most vége a tanévnek! Jó nyaralást! Én megyek!

Ne parázz a ballagáson!

Csak lassan, ne siess, nézz most szét ezerrel,
kémlelj kicsit körbe, a telódat tedd el,
próbáld jól bevésni emlékezetedbe,
milyen most itt állnod, mi jut most eszedbe.

Félsz talán vagy feszengsz, unod az egészet,
kihagynád inkább az érzelgős beszédet,
ugorjuk a témát, a felhajtás nem kell,
pedig téged köszönt ma itt ennyi ember!

Ne parázz, de ez volt az utolsó csengő,
ha most belegondolsz, egy kicsit ijesztő,
holnaptól nem kell már a suliba menned,
persze hatszáz kérdés kavarog most benned.

Nézz szét utoljára, a látványt jegyezd meg,
figyeld a folyosót, a táblát, tantermet,
menj az ebédlőbe, mássz a bordásfalra,
rúgj gólt a kapuba, többé nem jársz arra.

Ne sürgesd az időt, élvezd hát a percet,
gondolj vissza arra, milyen volt a kezdet,
és ha nem is kell a szirup-mázas szöveg,
tanáraid felé egy "köszönöm" jöhet.

Bárhogy tiltakoznál, bárhogy ellenkeznél,
egyre tisztul a kép: te itt már végeztél,
s bár nem menő ma még vissza-visszanézni,
jó lesz a gyerekkort később megidézni.

Az utolsó héten

Ülök a padban, mint sok éve,
szemembe tűz a napnak fénye,
ha hunyorítok, furcsa árnyak
cikázva körbe-körbejárnak.

Ezen a héten utoljára
írunk az ismert zöld táblára,
galacsin gyúrva, radír pattan,
végső röpte, felfoghatatlan.

Összekacsintunk cinkos módon,
vihogunk bármin: klóron, jódon,
bosszantjuk egyre a tanárunk,
de igazán már máshol járunk.

Körmölöm még, amiket kérnek,
ráébredek, múlnak az évek,
tegnap még úgy vártam a végét,
most meg azt érzem, maradnék még…

Ha nincsen leckém, nem szid senki,
nem szólnak, kell-e pulcsit venni,
eldönthetem, mikor mit teszek,
felnőttem, már nem vagyok gyerek.

Buli volt együtt idejárni,
kiránduláson bőrig ázni,
lapulni fűben, mászni fákon,
lázadni néha az órákon.

Volt sok jó dolog, ma már látom,
lett néhány igaz, jó barátom,
észre se vettem, mennyit kaptam,
gondtalan gyerek maradhattam.

Visszatekintve oly sok évre
sok-sok öröm volt, kár hogy vége,
fejemben csend, már nincsen lárma,
hálával gondolok iskolámra.

Sokszor mondtad…

Sokszor mondtad, hogy majd egyszer,
hogy meglátom, rájövök,
hogy majd visszasírom ezt még,
hogy majd én is felnövök.

Mondtad, hogy a szó ereje
keményebb, mint az acél,
mondtad, hogy az út is fontos,
s nem egyedül csak a cél.

Tanítottál megérteni
érthetetlen jeleket,
segítettél átvészelni,
mit azt hittem, nem lehet…

Sokszor mondtad, hogy majd másként
látok később dolgokat,
s mit fontosnak hittem akkor,
nem biztos, hogy az marad.

Azt is mondtad, hogy idővel
megszépülhet majd a múlt,
s csodálkozva fogom látni,
a görbe út kisimult.

Itt a nap, mit talán vártam,
ballagás, búcsúdalok,
kisiskolás emlékképek,
s kissé zavarban vagyok…

Köszönöm, hogy hittél bennem,
mikor talán senki sem,
s látod, ember lett belőlem,
most már én is elhiszem!

Útravaló ballagásra

Most szépet szeretnék, komolyat és tisztát,
hasznos útravalót, a boldogság titkát.
Most feszengve állok, gyűlnek a nagy szavak:
bátorság, becsület, kitartás, akarat.

Most téged ünnepel rokonod, tanárod,
küszöbön új világ, talán még nem látod.
Meghatódott arcok, itt-ott könnycsepp csillan,
virágfüzér, zene, néha vaku villan.

A saját kezedben történeted kulcsa,
te írod a jövőt, ez bármilyen furcsa.
Körvonalazódik a felnőtt-lét ára,
visszavágysz majd néha még az iskolába.

Mosolyom erőtlen, elcsuklik a hangom,
pedig nekem kéne téged most biztatnom.
Sikerből gyúrt veknit tennék tarisznyádba,
emlékből hímeznék csokrot oldalára.

Távolinak tűnik, hogy is volt a kezdet,
mikor elsős voltál, minden mást jelentett.
Betűzni szavakat, madarakat lesni,
tébolyult világban biztonságban lenni...

Szaladnak az évek, bölcsebb is vagy talán,
ballagó, vén diák iskola udvarán…
Sokadik június, örüljünk a nyárnak,
jövőre majd én is ballagok utánad.

Nyári szünet

Mikor végre megérkezik majd a nyári szünet,
s nem kell annyit koncentrálnunk, bámészkodni lehet,
ha nem muszáj késő estig a leckét tanulni,
mikor reggel akármeddig lehet majd aludni,

mikor lesz majd idő újra megmászni a hegyet,
s a biciklis túra után majd mártózunk egyet,
ha órákig fürkésszük majd, hogy repül a madár,
vagy horgászunk, s mindegyikünk némán a halra vár,

ha majd lustán sütkérezünk naphosszat a parton,
s este egy jó koncert miatt maradunk csak talpon,
mikor végre semmi dolgunk, s kipihentek leszünk,
s mikor majd a mobilunkról meg is feledkezünk,

mikor végre azt olvassuk, amihez kedvünk van,
ha majd egyedül tőlünk függ a holnapi a program,
hogyha egyszer beleununk kicsit majd a nyárba,
akkor talán visszavágyunk majd az iskolába.